Először is szeretném megköszönni Noricii-nek a blog teljesen új kinézetét! Mit gondoltok róla? :)
Másodsorban itt van az új rész, remélem tetszik :) Jó olvasást ! :) xx
----
*A te szemszöged*
Már 5 napja itt vagyunk a kórházban. Anya elég rosszul néz ki. Az orvosok mesterséges kómában tartják, mert ha most fent lenne, nem bírná elviselni a fájdalmat. Mindkét lába több helyen eltört, és pár bordája is. A kezei épségben vannak, de még felülni se tud. Bár ezt még nem próbáltuk ki, mert amióta elütötte az az autó, nem 'ébredt fel'. Elméletileg nincs rendes kómában, aminek hihetetlenül örülök, de éreztem kicsi bizonytalanságot a főorvos hangjában.
A fiúk nagyon aranyosak voltak, azonnal elvittek minket a kórházba és azóta is benéznek néha. Niall mindennap itt van minimum 3 órát, hogy ne érezzem magam rosszul.
20:56 van. Niall nemrég érkezett meg, de még nem jött be hozzám. Beszélgetett kicsit apával, és mesélt a 'barátságunkról'. Igen, még mindig nem vallottuk be a szüleimnek az igazat. Ilyenkor adok hálát az Istennek hogy ők nem szoktak netezni, mert akkor már valószínűleg rég rájöttek volna a titkaimra.
Twitteren sikerült tisztázni, hogy én nem Louis barátnője vagyok, csak egy jó barát. Először nehezen hitték el, de végül beadták a derekukat a rajongók és elvetették a témát.
Niall megbeszélte apuval, hogy ő majd itt marad velem, és ő hazamehet. Ezért nagyon hálás voltam neki, mert apu már napok óta nem ment el anyu elől. Igazából nem értem hogy miért aggódunk érte ennyire, de szerintem ez természetes. Főleg úgy, hogy ez az első ilyen nagyobb baleset a családban.
Na meg persze azért is hálás voltam, hogy ott van nekem. És így több időt tudtunk együtt tölteni.
- Hogy van? - kérdezte Niall, miután odajött hozzám végre, és megölelt hátulról.
- Háát.... kicsit jobban. - fordultam meg, így arcom szemben volt az ő arcával.
- És TE hogy vagy? - ölelt meg most előröl, majd megpróbált megcsókolni de én eltoltam magamtól.
- Megláthatnak! Nem kéne nyilvánosan csókolózni. Hidd el nekem, tanultam a Louisos ügyből. A pletyka sosem jó annak akiről szól. - válaszoltam értetlenkedő fejére. - Amúgy meg nagyon fáradtan. Nem bírom már én ezt a sok rettenetet.
- Ahhhha... - kezdett el hátra felé lépkedni Niall.
- Mi az? - értetlenkedtem. Niall ledobta magát a szobában lévő kanapéra.
- Tudod... áá inkább hagyjuk, elég bajod van neked most is... - kezdett bele, majd legyintett egyet.
- Na ha már belekezdtél, akkor mondjad. - kérleltem.
- Na jó, de előre mondom hogy nem fog tetszeni...
*Niall szemszöge*
- Szóval mint tudod, mi itt turnéztunk Amerikában, de a turnénak vége... - mondtam lassan.
- Ezzel mit akarsz mondani?
- Azt hogy mivel vége van... ezért.... - láttam a kíváncsiságot (neved) arcán.
- Nyögd már ki végre az istenit!
- Ezért vissza kell mennünk Angliába... - mondtam ki végül fájdalmasan.
(Neved) lefagyott. Arcából kiment minden élet, olyan színe volt mint a mellette lévő hófehérre festett falnak. Azonnal felpattantam és magamhoz szorítottam. De cselekedetem nem épp azt a reakciót váltotta ki mint amire számítottam. Ahelyett hogy az arcát a mellkasomba temesse és könnyezzen, elkezdte ütögetni a felsőtestem és elkezdett sírni.
- Ezt nem teheted velem! Az életem épp széthullik, és még te is itt hagysz! Ezt komolyan nem hiszem el! - zokogott (neved), majd egyszer csak összerogyott. Én azonnal utána kaptam, de ő a földön akart lenni. Leültem hát mellé. Annyira rossz volt őt így látni. Könnyei csak úgy záporoztak, ami belőlem is ezt váltotta ki. Eddig sikerült tartanom magam, de látván őt, a szerelmemet sírni, megtörte a jeget.
Ott ültünk a sötét kórszobában a földön több mint 10 percig, és csak öleltük egymást.
- Nem akarom hogy elmenj! Az túl sok lenne nekem! Kérlek, maradj itt Los Angelesben! - szipogott (neved), miután kisebb-nagyobb sikerekkel lenyugtattam.
- De muszáj! Koncertjeink lesznek Angliában, és azokat nem hagyhatom ki sajnos. De ha tehetném, itt maradnék veled.
- És akkor mikor látlak újra? - nézett rám (neved) a gyönyörűszép szemeivel.
- Pár hét, és lesz egy kis szabadságunk. Első dolgom lesz meglátogatni. - simogattam meg haját.
- És mikor utaztok?
- Két nap múlva, ezért azt gondoltam hogy ezt a két napot veled tölteném, ha te is szeretnéd... - mosolyogtam rá, és neki azonnal felcsillant a szeme.
- Persze hogy szeretném! De most álmos vagyok, aludjunk.
Lefeküdtünk a kanapéra, ahol az előbb ültem, és nagyon gyorsan el is aludtunk.
Másnap (neved) apukája ébresztett minket, de szerencsére reggel már nem voltunk annyira összebújva, úgyhogy nem sejtett semmit. Átvette a helyünket, és mondta hogy nyugodtan elmehetünk szórakozni.
Először is elvittem (neved)-et egy bevásárlóközpontba és ott szereztünk neki pár új ruhát, bár megtiltotta hogy vegyek neki valami, én mégis vettem. Utána beültünk egy kávézóba, és ott beszélgettünk. Minden bajunk elmúlt, amíg együtt voltunk, és ez nagyon de nagyon fog hiányozni. És persze az a sok nevetés is.
*A te szemszöged*
Több óra beszélgetés után azon kaptuk magunkat, hogy már sötétedik, úgyhogy visszamentünk a kórházba. Bár nem csináltunk semmi különlegeset vagy ilyesmit, remekül éreztük magunkat. Legalábbis én biztos.
Niall megint ott maradt velem a kórházba egészen addig, amíg el nem aludtam. De valószínűleg utána hazament, mert reggel már nem volt ott. Apa mondta hogy beszélt Niallel és hogy azt üzeni hogy találkozzunk 10kor náluk. Örültem hogy még láthatom a többieket is, de főleg Niallert. Apa elvitt kocsival, ami meglepő mert azt hittem nem kedveli Niall, azért mert 'megvadított' vagy hogy is mondta Anyu....
Mikor odaértem, a fiúk azonnal körbepuszilgattak, és mondták hogy hiányozni fogok nekik, még Louis is, ami ismét meglepő volt. Körülbelül 20 percet voltunk a házban, utána már mentünk is tovább.
Sétálgattunk a városban, elmentünk a HOLLYWOOD felirathoz és felidéztük a kevés, de tökéletes emlékeinket. Hihetetlen hogy ilyen kevés idő alatt mennyire meg lehet szeretni valakit.
A városban poénból vettem Niallnek egy kis amerikai zászlót. Nagyon tetszett neki, egész délután azzal járkált minden fele.
Kezdett sötétedni, úgyhogy mondtam Niallnek hogy vissza kéne mennem.
- Hova kéne menned? - értetlenkedett.
- Hát haza. Mármint anyuhoz. Aludni. - mondtam egyszerűen.
- Apukád nem mondta hogy megengedte hogy nálunk aludj?
- Tényleg?? Nem, nem mondta. De.... hogy hogy?? - öleltem meg örömömben.
- Hát miután elaludtál beszélgettünk egy kicsit és elmondtam neki hogy holnap hazamegyünk, úgyhogy azt mondta hogy megérdemled hogy pár napot a legjobb barátaiddal tölts. - mondta mosolyogva, de a legjobb barátnál kicsit felnevetett.
- Te hihetetlen vagy! Imádlak! - ugrottam a nyakába.
- Én is imádlak. - szorított magához, majd elindultunk a házuk felé az éjszakába.
